Programozni számomra olyan...

mint építőelemekből összerakni egy alakzatot. Nem mindegy, hogy melyiket hova és hogyan rakjuk - ha stabil építményt szeretnénk, figyelembe kell venni a fizika törvényeit (weblap építésénél a nyelvek és egymásba ágyazhatóságuk szabályait). De a szabályok ellenére is rengeteg a variáció, csak a fantáziánk szabhat határt. Ha pedig nem tetszik a látvány, akkor visszabontom, és egy másikat építek helyette.

Aztán itt van az a mondás: gyakorlat teszi a mestert. Nem mindig sikerül elsőre megcsinálni azt, amit kigondoltam. Van, hogy annyira rossz a kód, hogy a látvány teljesen szétcsúszik, vagy meg sem jelenik. Ilyenkor olyan vagyok, mint a vadászkutya, aki szimatot fogott: rákattanok, és addig nem engedem el a problémát, amíg meg nem oldom!

És végül, de nem utolsó sorban: a hibakeresés. Ez is a programozás része, mint az ember életének a duguláselhárítás. Vajon mi akasztotta meg az adatáramlást? Nincs mese, neki kell állni felkavarni az állóvizet... Észreveszel rejtett hibákat, amik eddig valahogy nem tűntek fel. Kijavítod. De az eredeti hiba továbbra is fennáll. Telerakod echo-val a logfájlt. Ahogy Columbo mondaná: "Csak még egy kérdés - az a változó megkapja azt az értéket, amit neki küldtem?". És amikor végre-valahára megvan a megoldás - istenkirálynak érzem magamat!

Iskolás koromban imádtam az olyan házi feladatokat, amikor fogalmazást kellett írni. Ezek után nem csoda, hogy a tartalomgyártás is érdekel! A szakemberek storytelling-nek nevezik azt a módszert, amivel a legjobban meg lehet ragadni az emberek figyelmét: akár termékről, akár szolgáltatásról, akár rólunk, az eredményeinkről van szó, ágyazzuk egy történetbe. Meséljünk róla: honnan jött az ötlet, hogyan történt a megvalósítás, milyen kudarcok értek, azokból mit tanultunk, mit csinálunk másképp, vagy épp mi az, amiről sohasem mondanánk le.